Ez a cikk a mikrokontrollerek (MCU-k) ipari automatizálásban betöltött szerepére összpontosít, különös tekintettel arra, hogy miként biztosítanak valós{0}}interfészt az érzékelők és aktuátorok számára. A nagy teljesítményű magok, például az ARM® Cortex™-M3, precíziós és speciális perifériákkal, például az Analog Devices ADuCM360 és EMF32 sorozatával történő integrációját tárgyalja. Vizsgálja az alkalmazási tartomány viszonylag új protokolljait is, különös tekintettel az alacsony kategóriás MCU-kra, köztük az Infineon XC800 és XC16x sorozatára és a Texas Instruments MSP430F2274-ére, valamint az olyan dedikált adó-vevőkre, mint a Maxim MAX14821.
A mikrovezérlők egyre növekvő hibrid{0}}jelképességeket és feldolgozási teljesítményt integrálnak, más fejlesztések pedig meghosszabbítják az alacsony kategóriás mikrokontrollerek élettartamát.
Definíció szerint a mikrokontrollerek (MCU-k) redundánsak, nem rendelkeznek közvetlen interfésszel a "valós világgal". Úgy tervezték, hogy központi hubként szolgáljanak bemenetekhez és kimenetekhez, feltételes válaszok végrehajtásához, valamint szekvenciális és párhuzamos folyamatok kezeléséhez. Szerepüket a vezérlés határozza meg, programozhatóságuk pedig azt jelenti, hogy ezt a vezérlést logika irányítja. Alapvetően azonban az analóg világ interfészeiként vannak kialakítva, így nagymértékben függenek az analóg-digitális átalakítástól. Jellemzően egy analóg paraméter digitális megjelenítése, -gyakran valamilyen érzékelőtől-, amely a vezérlési folyamatot irányítja, ami nem nyilvánvalóbb, mint az automatizálási alkalmazásoknál.
Precíz teljesítmény
A kereskedelmi nyomás megköveteli, hogy a működésük szempontjából kritikus adatátalakítási folyamatokat költséghatékonyan-kezeljék a-chipen, ami magasabb szintű vegyes-jelintegrációt eredményez. Ezenkívül a fokozott integráció nagyobb feldolgozási terheket ró a magra.
Alacsony költségük és rugalmasságuk azt jelenti, hogy az MCU-kat gyakran szabadon alkalmazzák, de a gyártók a különböző iparágakban ma már költség, összetettség vagy biztonsági okokból a funkcionalitás egységesítésére törekednek; ahol valaha több tucat MCU-t használtak, most már csak egy is elegendő.
Így nem meglepő, hogy az egyszerű 4-bites eszközök rendkívül összetett, 32 bites feldolgozómotorokká fejlődtek, és az ARM Cortex-M sorozat számos beszállító alapvető választásává vált.
A nagy teljesítményű feldolgozó magok precíz, stabil analóg konverzióval való keverése nem egyszerű feladat. A CMOS jeles a nagy-sebességű digitális terén, de az érzékeny analóg perifériák példányosítása kihívást jelenthet. Az egyik nagy szakértelemmel rendelkező vállalat ezen a területen az Analog Devices, Inc. A teljesen integrált adatgyűjtő rendszer ADuCM sorozatát a precíziós analóg érzékelőkhöz való közvetlen csatlakozásra tervezték. Ez a megközelítés nemcsak minimalizálja a komponensek számát, hanem megőrzi a pontosságot is az analóg és/vagy digitális fokozatok kiiktatásával.
Például az ARM Cortex{0}}M3-alapú ADuCM360-on megvalósított konverter egy 24 bites Sigma Delta ADC, amely az eszköz analóg alrendszerének részét képezi. Ez magában foglal egy programozható áramgerjesztő forrást és egy előfeszítő feszültség generátort, de ami még fontosabb, belső szűrőket – az egyiket a precíziós mérésekhez, a másikat pedig a gyors mérésekhez, amelyek alkalmasak a forrásjel nagy eltéréseinek észlelésére.
Mélyalvás érzékelés
Az MCU-gyártók felismerték az érzékelők kritikus szerepét az automatizálásban, és megkezdték az optimalizált analóg előlapok fejlesztését dedikált interfészekkel az induktív, kapacitív és rezisztív érzékelők számára.
Ezen kezelőfelületek némelyikét még autonóm működésre is tervezték, mint például a LESENSE (Low Energy Sensor) interfész az Energy Micro ultra-alacsony fogyasztású-MCU sorozatában. Tartalmaz egy analóg komparátort, egy DAC-t (digitális-analóg konverter) és egy alacsony-teljesítményű szekvenszert, amely lehetővé teszi, hogy az MCU magja konfigurálja, majd működjön, miközben az eszköz többi része mélyalvó módban marad.
A szekvenszer 32 kHz-es órajelről működik és vezérli a tevékenységet, míg a komparátor kimenete beállítható úgy, hogy megszakítást generáljon a CPU felébresztéséhez. A DAC választható összehasonlító referenciaként vagy meghajtóforrásként. A LESENSE technológia egy konfigurálható dekódert is tartalmaz, amely beállítható úgy, hogy csak akkor generáljon megszakítást, ha több szenzorfeltétel egyidejűleg teljesül. A Digi-A Key az Energy Micro EFM32 Tiny Gecko kezdőkészletét kínálja, amely egy LESENSE bemutatót is tartalmaz. Az Energy Micro ARM Cortex-M3-on alapuló, 32 MHz-ig terjedő frekvencián működő Tiny Gecko MCU-sorozata olyan ipari automatizálási alkalmazásokat céloz meg, mint a hőmérséklet-, rezgés-, nyomás- és mozgásérzékelés.
1. ábra: Az Energy Micro kis-teljesítményű érzékelőfelülete, a LESENSE rugalmas érzékelőcsatlakozást biztosít az ipari vezérlő- és automatizálási rendszerek számára.
IO-Link
A nagy teljesítményű új érzékelő- és működtetőfelület bevezetése sok gyártónak segít meghosszabbítani a 8-bites és 16 bites eszközök élettartamát az ipari automatizálásban. Az interfész mögött álló protokollt IO-Linknek hívják, és az ipari automatizálás számos vezetőjétől, különösen az MCU-szállítóktól kapott támogatást.
Az IO-Link 3-vezetékes, legfeljebb 20 méteres, árnyékolatlan kábelt használ, így alkalmas intelligens érzékelők és aktuátorok utólagos beszerelésére a meglévő rendszerekbe. Mindkét végén "intelligenciát" igényel, amelyet általában egy MCU-ban valósítanak meg. A protokoll viszonylagos egyszerűsége miatt azonban belefér az alacsony-költségű 8 bites MCU-kba – pontosan úgy, ahogy sok gyártó jelenleg is fejleszti.
A protokollt (más néven SDCI, az Single{0}}Point Digital Communication Interface rövidítése, és az IEC 61131-9 szerint szabványosított) egyenrangú-to-egyenrangú kommunikációs megoldásként fejlesztették ki, amely könnyen beágyazható érzékelőkbe és működtetőkbe, bizonyos fokú "intelligenciát" biztosítva számukra. Ezért nem az a célja, hogy lecserélje a meglévő kommunikációs rétegeket, például a terepi buszt, a Profinetet vagy a HART-ot, hanem az, hogy velük együtt működjön azáltal, hogy megkönnyíti az alacsony költségű MCU-k és a nagy pontosságú érzékelők és aktuátorok interfészét.
Az IO{0}}Link mögött álló konzorcium úgy véli, hogy jelentősen csökkentheti a rendszer bonyolultságát, miközben olyan hasznos funkciókat vezet be, mint a valós idejű diagnosztika a paraméterfigyelés révén. Ha átjárókon keresztül terepibusz-topológiákba integrálják (amit MCU-k vagy PLC-k is megvalósítanak), a komplex rendszerek központilag felügyelhetők és kezelhetők a vezérlőteremből. Az érzékelők távolról is konfigurálhatók, részben azért, mert az IO-Link-kompatibilis érzékelők többet tudnak magukról, mint a „hagyományos” érzékelők.
Először is az azonosítójuk (és a gyártóé) XML formátumban van beágyazva az érzékelőbe, amely kérésre elérhető. Ez lehetővé teszi a rendszer számára, hogy azonnal felismerje az érzékelőt és megértse annak képességeit. Ennél is fontosabb, hogy az IO-Link lehetővé teszi, hogy az érzékelők (és beavatkozók) folyamatos, valós idejű adatfolyamot{3}}adjanak a vezérlőnek. Valójában az IO-Link háromféle adatcserét tesz lehetővé: folyamatadatokat, szolgáltatásadatokat és eseményeket. A folyamatadatok átvitele ciklikusan történik, míg a szolgáltatási adatok cseréje nem-ciklikusan történik, és mindig az IO-Link master kérésére. A szervizadatok segítségével paraméteradatokat olvashatunk és írhatunk a készülékre/készülékről.
Az IO-Link egyszerűbb módot biztosít az MCU-knak az intelligens érzékelőkkel való interfészhez, lehetővé téve a rendszermérnökök számára, hogy intelligensebb ipari automatizálási megoldásokat fejlesszenek ki.
Számos MCU beszállító csatlakozott az IO-Link Consortiumhoz, amely a közelmúltban a PI (PROFIBUS és PROFINET International) műszaki bizottsága (TC6) lett. Az IO-Link alapvetően szabványosított módszert biztosít a vezérlőknek-beleértve az MCU-kat és a PLC-ket- az e protokollt alkalmazó érzékelők és aktuátorok azonosítására, vezérlésére és az azokkal való általános kommunikációra. A kompatibilis eszközöket kínáló gyártók listája egyre bővül, az MCU-gyártók növekvő támogatása mellett.
A támogatás részben olyan szakértőktől származik, mint a német Mesco Engineering tervezőház, amely több félvezető gyártóval együttműködve IO{0}}Link megoldásokat fejleszt. Partnerlistáján az Infineon, az STMicroelectronics, az Atmel és a Texas Instruments szerepel. Például az Infineon áthelyezte a Mesco IO-Link veremét az XC800-ra, egy 8051-kompatibilis 8 bites MCU-ra, amely intelligenciát biztosít a kapcsolat eszköz (érzékelő/működtető) végén. Az Infineon emellett lehetővé teszi az IO-Link támogatását 16 bites eszközei számára, beleértve az XE16x sorozatot is.
A Mesco veremét a Texas Instruments kis{0}}teljesítményű MSP430-as sorozatára is áthelyezték,{2}}egy másik, szabadalmaztatott magon alapuló 16 bites MCU-ra. Pontosabban az MSP430F2274-et célozza meg.
A gyártók egy sor diszkrét IO{0}}Link adó-vevőt is fejlesztenek, mint például a Maxim MAX14821. Ez az adó-vevő IO-Link eszközöket és 24 V-os bináris érzékelőket/aktorokat céloz meg, amelyek fizikai réteg interfészként szolgálnak az adatkapcsolati réteg protokollt futtató MCU számára (3. ábra). Két belső lineáris szabályozó generálja a közös szenzor- és aktuátorteljesítmény-szükségletet 5 V-on és 3,3 V-on, és az eszköz konfigurálása és felügyelete SPI-interfészen keresztül történik. Tartalmaz egy IO adó-vevő interfészt is, amely 36 V-ig képes működni.
Ábra: A Maxim IO{0}}Link adó-vevője fizikai réteg interfészt biztosít az adatkapcsolati réteg protokollokat futtató MCU-k számára.
Mivel az IO{0}}Link magasabb szintű penetrációt ér el, úgy tűnik, hogy egyre több gyártó integrálja ezeket a fizikai interfészek más dedikált perifériákkal az MCU-kon az ipari automatizálási alkalmazásokhoz.
Az ipari automatizálás mindig is a mérés és vezérlés integrálására támaszkodott. Annak ellenére, hogy az utóbbi években egyre inkább elterjedt a hálózat, a digitális és analóg tartományok közötti interfész viszonylag változatlan maradt. Az IO-Link bevezetésével azonban olyan érzékelőket és aktuátorokat fejlesztenek ki, amelyek kifinomultabb módon tudnak csatlakozni az MCU-khoz. A pont-pont{5}}kapcsolatok nemcsak egyszerűbb módszert kínálnak a vezérlőelemek interfészére, hanem hatékony módot kínálnak az alacsony-végű MCU-k képességeinek kiterjesztésére is.




